3D fotós állatfejes pólók

Biztosan sokan láttatok már képeket ezekről az élethű, az anyagot teljes egészében beborító pólókról. Most eljött az ideje, hogy ennek a ruházkodási vadhajtásnak is szenteljen egy bejegyzést a Sokkoló Divat blog.
A magát Amerika legzöldebb pólógyártójaként aposztrofáló cég már 1992 óta ontja magából a pólókat, méghozzá egy különleges technikai újítással, amit azóta is sikerült állítólag megőrizniük. Az újítás lényege, hogy a festéket, amit felvisznek az anyagra, teljesen magába szívja a textil, így nem jön létre egy második réteg az anyagon és nem lesz merev. A póló puha tapintású marad a hagyományos pólónyomtatási technikával szemben. Ezen kívül rendkívül élethűek és jó minőségűek a pólókon látható fotók, így 3D hatást keltenek.
A legnépszerűbbek az állatfejes darabok, de szó szerint számtalan egyéb dizájn is létezik. Mivel a cég minden évben új kollekcióval jelentkezik, ezért olyan nagyszámú változat van forgalomban a pólókból, hogy vannak, akik már ezeket a pólókat is gyűjteni kezdték.

Állítólag a The Mountain tulajdonosainak az a célja, hogy a bolygónk minél emberközpontúbb és élhetőbb legyen. Környezetbarát filozófiájuk a gyártás során is megvalósul, biogyapotot használnak és a gyártási folyamatuk is a legzöldebb a világon... micsoda?
Ekkora maszlagot ritkán hallani, azaz manapság elég gyakran hallani, mivelhogy a millió különféle cég minden eszközt megpróbál bevetni, hogy vevőket szerezzen.
Ha a gyártási folyamatról és a cégről bővebben akarsz olvasni, akkor látogasd meg a cég honlapját, vagy ezt a magyar nyelvű beharangozó cikket a témában, ahol ráadásul rendelni is lehet ilyen pólókat.

Itt most egy 30 darbos válogatás következik:


































3D fotós állatfejes pólók 3D fotós állatfejes pólók Reviewed by Divat Mama on december 12, 2013 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.