1. A japán Okobo szandál (18. századtól napjainkig)
Hosszú idővel a 70-es évek, és a holdjáró cipődivat előtt Japánban a maikók (tanuló gésák) viselték az okobo szandálokat vagy inkább papucsokat. Egyszerű és praktikus okokból volt szükség ilyen magas talpú lábbelire: hogy a drága anyagból készült kimonók alja ne koszolódjon össze, ha kint kellett járnia a gésatanoncnak. Az okobónak egy darab kezeletlen, nyers fából kifaragott talprésze van, de nyáron sokszor feketére lakkozott okobót is hordtak a maikók. A talp 14 cm magas és a közepe üreges, ezáltal keletkezik járás közben az a különleges hangzás, ami miatt a nevét is kapta ez a lábbeli, ugyanis az okobo szó hangutánzó eredetű. A lábat járás közben egy V alakú szíj tartja, aminek színe a maiko státuszától függ. Például a teljesen újonc maikok piros színű okobo szíjat viselnek, míg azok, akik már majdnem kitöltötték tanulóidejüket, sárgát.
2. Magassarkú cipő férfiaknak (1700-as évek, Európa)
A cipők és harisnyák nagyon fontossá váltak az 1700-as évek férfi divatjában. Abban az időben, mikor a térdnadrág és a frakk divatba jött, a figyelem egyre inkább az altestre irányult és minden a formás, izmos lábakról szólt (most persze senki sem törődik a férfilábakkal). Mindenki csinos térdnadrágot akart viselni és olyan cipőt, ami a lábat kihangsúlyozza. XIV. Lajos nagyon kedvelte a magassarkú cipőket, például piros talprésszel és sarkakkal. Talán úgy érezte, hogy egy nagy hatalmú férfi jobb, ha minél magasabb is. Márpedig amit a király csinál, azt mindenki utánozza, tehát hamar mi sem volt divatosabb, mint magassarkú cipőt viselni. A csizmák teljesen kimentek a divatból ezek miatt az elegáns magassarkú lábbelik miatt, amiket szalagokkal, fodrokkal és virágmintákkal is díszítettek.
3. Kabkab (14-17. század, Libanon)
Ezüsttel kivert fapapucs, amelyet szintén praktikus okokból használtak a közel-keleti nők, hogy megvédjék ruhájukat az utca porától és a párás fürdők nedvességétől. A tehetősek gyöngyházberakással is díszítették, és a lábbeli pántja hímzett selyemből, bársonyból, vagy bőrből készült. Az elnevezés szintén hangutánzó, mint ahogy az okobónál láthattuk. A kabkab név a papucs kopogására hasonlít. Az esküvőkre készült darabok esetén a fát teljesen beborították ezüst és gyöngyház díszítéssel. Ebben az esetben azért is volt fontos a nagy magasság, hogy a gyakran igencsak fiatal, tehát törékeny testalkatú arák magasabbnak tűnjenek. Akár a 2 métert is elérhették ezzel a lábbelivel. Kevésbé díszes kabkabokat férfiak is viseltek.
4. Fonott nyírfakéreg cipő (20. század közepéig, Finnország)
Egészen a 20. század közepéig viselték Finnországban ezt a nyírfakéregből fonott papucsszerűséget. Sok esetben külső védőcipőként, hogy megóvja az alatta lévő lábbelit a sártól, vagy hótól. Norvégiának, Svédországnak és Oroszországnak is megvan a hasonló fakéreg lábbelije, amik más fák kérgéből is készülhetnek. Élettartamuk mindössze 1 hét.
5. Velencei magasatalpú cipő, a chopine (16-17. század, Olaszország)
Nagyon kevés múzeum mondhatja el magáról manapság, hogy van egy eredeti chopine-je, mert annyira kevés eredeti darab maradt meg. A cipő még a reneszánsz korszakban jelent meg, de még a 17. század elején is sokan viseltek ilyen lábbelit Olaszországban. A chopine célja mindössze annyi volt, hogy viselőjét kiemelje a többi ember közül és azt bizonyítsa, hogy a férj képes eltartani a feleségét, hiszen annak még járni is alig kell tudnia. A lábbeli alja parafából készült és akár 80 cm-rel is megemelhette viselője magasságát, de inkább 15-20 cm volt az átlagos magasság. Ezek a rendkívül drága és különleges lábbelik selyemmel és bársonnyal voltak borítva, ezüst csipkés díszítéssel és selyembojttal tették őket még különlegesebbé. A legbizarrabb ezekkel a lábbelikkel kapcsolatban, hogy szinte soha nem voltak láthatóak (még festményeken sem), hisz viselőik hosszú szoknyákkal mindig eltakarták őket.
Állítólag Velencében be is tiltották, mert a chopine járásra nem alkalmatlan, és az esések miatt túl sok asszony vetélt el.
Folytatás következik!
A galéria megtekintéséhez kattints a képekre!
Hosszú idővel a 70-es évek, és a holdjáró cipődivat előtt Japánban a maikók (tanuló gésák) viselték az okobo szandálokat vagy inkább papucsokat. Egyszerű és praktikus okokból volt szükség ilyen magas talpú lábbelire: hogy a drága anyagból készült kimonók alja ne koszolódjon össze, ha kint kellett járnia a gésatanoncnak. Az okobónak egy darab kezeletlen, nyers fából kifaragott talprésze van, de nyáron sokszor feketére lakkozott okobót is hordtak a maikók. A talp 14 cm magas és a közepe üreges, ezáltal keletkezik járás közben az a különleges hangzás, ami miatt a nevét is kapta ez a lábbeli, ugyanis az okobo szó hangutánzó eredetű. A lábat járás közben egy V alakú szíj tartja, aminek színe a maiko státuszától függ. Például a teljesen újonc maikok piros színű okobo szíjat viselnek, míg azok, akik már majdnem kitöltötték tanulóidejüket, sárgát.
2. Magassarkú cipő férfiaknak (1700-as évek, Európa)
3. Kabkab (14-17. század, Libanon)
Ezüsttel kivert fapapucs, amelyet szintén praktikus okokból használtak a közel-keleti nők, hogy megvédjék ruhájukat az utca porától és a párás fürdők nedvességétől. A tehetősek gyöngyházberakással is díszítették, és a lábbeli pántja hímzett selyemből, bársonyból, vagy bőrből készült. Az elnevezés szintén hangutánzó, mint ahogy az okobónál láthattuk. A kabkab név a papucs kopogására hasonlít. Az esküvőkre készült darabok esetén a fát teljesen beborították ezüst és gyöngyház díszítéssel. Ebben az esetben azért is volt fontos a nagy magasság, hogy a gyakran igencsak fiatal, tehát törékeny testalkatú arák magasabbnak tűnjenek. Akár a 2 métert is elérhették ezzel a lábbelivel. Kevésbé díszes kabkabokat férfiak is viseltek.
4. Fonott nyírfakéreg cipő (20. század közepéig, Finnország)
Egészen a 20. század közepéig viselték Finnországban ezt a nyírfakéregből fonott papucsszerűséget. Sok esetben külső védőcipőként, hogy megóvja az alatta lévő lábbelit a sártól, vagy hótól. Norvégiának, Svédországnak és Oroszországnak is megvan a hasonló fakéreg lábbelije, amik más fák kérgéből is készülhetnek. Élettartamuk mindössze 1 hét.
5. Velencei magasatalpú cipő, a chopine (16-17. század, Olaszország)
Nagyon kevés múzeum mondhatja el magáról manapság, hogy van egy eredeti chopine-je, mert annyira kevés eredeti darab maradt meg. A cipő még a reneszánsz korszakban jelent meg, de még a 17. század elején is sokan viseltek ilyen lábbelit Olaszországban. A chopine célja mindössze annyi volt, hogy viselőjét kiemelje a többi ember közül és azt bizonyítsa, hogy a férj képes eltartani a feleségét, hiszen annak még járni is alig kell tudnia. A lábbeli alja parafából készült és akár 80 cm-rel is megemelhette viselője magasságát, de inkább 15-20 cm volt az átlagos magasság. Ezek a rendkívül drága és különleges lábbelik selyemmel és bársonnyal voltak borítva, ezüst csipkés díszítéssel és selyembojttal tették őket még különlegesebbé. A legbizarrabb ezekkel a lábbelikkel kapcsolatban, hogy szinte soha nem voltak láthatóak (még festményeken sem), hisz viselőik hosszú szoknyákkal mindig eltakarták őket.
Állítólag Velencében be is tiltották, mert a chopine járásra nem alkalmatlan, és az esések miatt túl sok asszony vetélt el.
Folytatás következik!
A világtörténelem 10 legbizarrabb cipője 1.
Reviewed by Tempera
on
december 17, 2013
Rating:
Reviewed by Tempera
on
december 17, 2013
Rating:
Nincsenek megjegyzések: